Kárpát-medencei ösztöndíjprogram indul



Kárpát-medencei ösztöndíjprogramot indít a kormány mintegy 375 millió forintos kerettel. A program egy hallgatói és egy oktatói mobilitási részből áll majd, előbbire 234 millió, utóbbira 140 millió forint áll rendelkezésre a következő tanévben – közölte.

egyetem

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Kárpát-medencei Felsőoktatási Kerekasztal alakuló ülésén elmondta: a hallgatói alprogram szerződéseit január 1-jétől kötik meg, az ösztöndíjprogram finanszírozásához szükséges forrásokat kihelyezik az adott felsőoktatási intézményhez, kezelési költség nélkül. A juttatás összege intézményenként változó lesz, a kínálattól függően.

Szolgálati lakások
Az egyetemek, főiskolák teljes mértékben autonóm módon dönthetnek arról, hogyan hirdetik meg a jelentkezést, illetve hogyan teszik vonzóvá az adott képzést. Az együttműködést szeretnék lehetővé tenni a külhoni régiók között. Az oktatói mobilitási alprogramról a miniszter elmondta: ha a külhoni intézményeknek Magyarországról oktatóra van szükségük bármilyen képzéshez, akkor ezt úgy meg lehet oldani vendégprofesszorként, hogy az itthoni státusz is megmaradjon. A tervek szerint februártól 25-30 ember kiküldetése várható, a létszám az igényeknek megfelelően bővülhet is. Rövid távon ötven, hosszú távon akár négyszáz szolgálati lakás megvásárlását is tervezik.

Magyar Erasmus
Balog Zoltán azt mondta: kulcskérdés a magyar nyelvű értelmiség megtartása, az utánpótlás biztosítása, az anyanyelvi kultúra ápolása és fenntartása. Az Erasmus-programra utalva hozzátette: olyan rendszert szeretnének létrehozni, amelyben a hallgatói mobilitás magyar-magyar viszonylatban is lehetséges, hasonlóan az uniós hallgatói mobilitáshoz.

Balog Zoltán elmondása szeirnt jelenleg 12 magyar felsőoktatási intézmény 15 alap- és 6 mesterképzést működtet a Kárpát-medencében, csaknem 1200 hallgatóval. Emellett 20, a szomszédos államok jogrendszere szerint működő intézményben mintegy 300 alap-, osztatlan, mesteri és doktori képzésben több mint 16 ezer hallgató folytat magyar nyelvű tanulmányokat.

mti