Tűzifát szállító hűtőkamionban lapult a csempészcigi



Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei kamionröntgennel bukkantak egy hűtőkamion átalakított tetőszerkezete alatt több mint 43 ezer doboz csempészett cigarettára.

Ukrajnából érkezett az az – ukrán sofőr által vezetett – hűtőtérrel ellátott tehergépkocsi, amelyet a záhonyi röntgenkezelő pénzügyőrök vizsgáltak át. Gyanús volt nekik a jármű szokatlan szállítmánya, ami tűzifa volt. Ezen túl a gépjármű tetején a hőszigeteléseknél gyanús szerelési nyomokat is láttak, ezért azokat alaposabban is megvizsgálták. A gyanú beigazolódott, a szigetelés eltávolítása után láthatóvá vált egy üreg, aminek zárását egy utólag házilag beépített hidraulikus emelő segítette. Az üregben több mint 43 ezer doboz, különféle márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettát rejtettek el a csempészek.

A pénzügyőrök a mintegy 39 millió forint értékű adózatlan füstölnivalót lefoglalták, a gépjármű vezetője ellen költségvetési csalás miatt büntetőfeljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál – közölte a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám-és Pénzügyőri Igazgatósága.