Két csempészett cigarettát szállító autó karambolozott Szatmárban



Két csempészett cigarettát szállító személygépkocsi karambolozott Győrteleknél és Penyigén, az autókban 17 millió forint értékű dohányáru volt – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.

cigicsempesz_baleset_penyige

Fehérvári Marietta százados elmondta, hogy az egyik kocsit szombaton Tunyogmatolcs és Győrtelek között akarták igazoltatni a kölcsei határrendészeti kirendeltség járőrei, de annak sofőrje figyelmen kívül hagyta a megkülönböztető fény- és hangjelzést, s nagy sebességgel továbbhajtott.

Egy útkanyarban a menekülő jármű lesodródott az úttestről, szalagkorlátnak ütközött és egy vízelvezető árokba borult.

A rendőrök a könnyű sérülést szenvedett 34 éves jármi sofőrt a helyszínen elfogták, majd az autót átvizsgálva, több mint 10 ezer doboz, közel 11 millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát találtak.

Ugyancsak szombaton karambolozott egy másik csempészautó sofőrje Penyigén, az ő kocsijában csaknem ötezer doboz, 6 millió forint értékű zárjegy nélküli cigaretta volt. A 42 éves nyíregyházi lakos a balesetben nem sérült meg.

csempesz3

A rendőrség a két gépkocsivezetőt, a lefoglalt több mint 15 ezer doboz csempészett cigarettával együtt átadta az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, amely költségvetési csalás miatt indított eljárást ellenük.

Szalagkorlátnak ütközött a menekülő cigicsempész

MTI