A cigaretta ára csökken, az élelmiszereké nő



Az utóbbi hónapok adatai alapján a cigaretta ára Ukrajnában két-három hrivnyával csökkent. Erről az Állami Fiskális Szolgálat képviselője nyilatkozott.

cigi2

Az Ukrán Statisztikai Hivatala adatai alapján az év elejétől az ukrajnai termékek és szolgálatok átlagosan 39,5 százalékkal növekedtek, ez az előző év októberi adataihoz képest pedig 46,4 százalékos emelkedés.

A kommunális szolgálatok árai az év elejétől kezdve majdnem kétszeresére növekedtek. A kenyér 43,3 százalékkal, a tésztafélék 42,4 százalékkal, a napraforgó olaj 56,6 százalékkal, a cukor 49,4 százalékkal, a hús 22,6 százalékkal, a tej pedig 16,4 százalékkal növekedett. Az árak növekedésével viszont 23,3 százalékkal csökkent a lakosok vásárlási szintje.
A Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint, az előző hónaphoz képest Kárpátalján 97,5 országosan 98,7 százalékos volt az infláció októberben. A megye statisztikai hivatal adatai szerint 2014 decemberéhez képest 139,5 százalékos országos átlag mellett megyénkben 139,7 százalékos a pénzromlás.