Orosz vadászgép – Kijev a török katonákat dicsérte



A török katonák hivatásoshoz méltó módon hajtották végre feladatukat, amikor lelőtték azt az orosz vadászgépet, amely megsértette Törökország légterét – vélekedett kedden Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi bizottság (RNBO) vezetője – írta az mti.

A tanács sajtószolgálata által nyilvánosságra hozott közleményben Turcsinov hangsúlyozta, hogy hasonló esetben az ukrán katonáknak is így kell megvédeniük az ország légterét.
Andrij Parubij parlamenti alelnök, az RNBO korábbi titkára szintén úgy értékelte, hogy Törökország megfelelően reagált légterének megsértésére. Szavai szerint a világ végre olyan nyelven kezdett Moszkvával beszélni, amelyet az megért.

“Ukrajna nem egyszer figyelmeztette a civilizált világot, hogy a Kreml csak az erőszak nyelvén ért” – emlékeztetett a politikus. Hozzátette, hogy “a Kreml csak ott áll meg, ahol erővel megállítják”, és ezt Törökország megértette.

Ukrán hírforrások szerint a Pentagon megerősítette, hogy a nyitott kommunikációs csatornákon keresztül amerikai katonák hallották, amint több ízben figyelmeztetik a törökök az orosz katonai gépet.

Percről-percre eseményeinket ITT olvashatják!