Megerőszakolta tanárát, majd kukába rejtette holttestét egy diák



Philip Chism 14 évesen a női mosdóba követte matek tanárát, ahol megerőszakolta és egy késsel elvágta a torkát.

A Salem-i Legfelsőbb Bíróság bemutatott egy felvételt, mely szerint a tizenéves diák fehér kesztyűt húz a kezére és úgy megy a 24 éves Collen Ritzer után a nő mosdóba. Kifele jövet cipő nélkül, véres kezekkel és farmerrel rögzítette az iskola biztonsági kamerája.
A felvételek azt is rögzítették, hogy egy lány diák benyit a mosdóba, majd gyorsan távozik. Danielle Bedard elmondta, hogy egy meztelen fiút látott bent hátulról, ezért gyorsan kiment, mert azt hitte – éppen átöltözik. Az iskolát rövid időre elhagyta, majd egy szemetes kukával tért vissza, amelybe elrejtette a tanár holttestét. A kukát végighúzta az iskolán, egészen az épület mögötti erdőig, ahol elrejtette a holttestet.

Ezt követően Chism elment moziba megnézni a Gravitáció című filmet, amelyre a jegyet Ritzer hitelkártyájával fizette. Az erdőben levő sír közelében találtak egy kézzel írt cetlit is, amelyre az volt írva: “Gyűlöllek mindnyájotokat!”

A bírósági tárgyalásokon az is kiderült, hogy az áldozat nemi szervében egy botot találtak a nyomozók. Az ügyvédje szerint a fiú mentálisan beteg, és pszichikai rendellenességben szenved 10 éves kora óta. Kate Macdougall ügyvéd így fogalmazott: “Amikor a 14 éves Philip Chism megérkezett a Danvers Gimnáziumban, volt egy kék dzsekije kapucnival, kesztyűi, egy maszkja, egy doboz-vágója és egy borzalmas célja”.
A fiú azt mondta, azért lett ideges, mert Ritzer az otthonáról beszélt, Tennessee-ről, majd megkérte, hogy maradjon ott óra után. Más információk szerint a szülei is durva váláson mentek keresztül.

A 2013-as eset tárgyalása november 30-án folytatódik.

forrás: atv.hu