Sokba kerülhet a törököknek az orosz gép lelövése



Magas beosztású moszkvai kormányilletékesek azt mondták, hogy a válságnak közvetlen hatása lesz a közös üzleti vállalkozásokra, és az első “áldozat” a Déli Áramlat gázvezeték lehet, veszélybe kerülhet továbbá a Roszatom által építendő törökországi atomerőmű terve.

UKRAINIE-RUSSIA-CRISIS-ENERGY-GAS

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a tavalyi évben az orosz turisták számára Törökország volt az első számú idegenforgalmi célpont: 3,3 millió orosz utazott oda, és több mint 65 milliárd rubelt (kétmilliárd forint) költött. Az orosz külügyminisztérium már eltanácsolta az orosz állampolgárokat attól, hogy Törökországba utazzanak, az idegenforgalmi irodák pedig teljesen leállítják a törökországi útjaikat.

Emellett az orosz állami atomenergetikai vállalatnak, a Rosatomnak 22 milliárd dolláros szerződése van az első török atomerőmű építésére, és a Sputniknews ismertetése szerint elképzelhető ennek a befagyasztása is.

Komoly károkat okozhat Törökországnak az orosz turisták elmaradása is. A szövetségi turistaügynökség, a Rosturism már kedden azt tanácsolta az irodáknak, hogy függesszék fel a törökországi utak árusítását a növekvő terrorfenyegetés miatt.

Szergej Lavrov külügyminiszter ugyancsak aznap azt tanácsolta az oroszoknak, hogy ne utazzanak Törökországba, márpedig a németek után Oroszországból érkezik a legtöbb vendég az országba.