Peszkov: a Nyugat nem akar egységes szövetséget Moszkvával



A szíriai konfliktusban érintett nyugati országok nem akarnak egységes szövetséget létrehozni Oroszországgal – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője pénteken Moszkvában.

peszkovPutin

A szóvivő azt követően nyilatkozott, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia elnök csütörtökön – a Kremlben folytatott megbeszélésük után – közös sajtótájékoztatón elmondta: megállapodtak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetre mért csapások összehangolásáról, az információcsere és a katonai együttműködés erősítéséről.

A csütörtök esti közel másfél órás találkozón nem sikerült előbbre vinni a “széleskörű szövetség ügyét, továbbra is megvannak ugyanis a felek között a nézetkülönbségek Bassár el-Aszad szíriai elnök jövőjét és szíriai kormányhadseregnek a IÁ elleni harcban való részvételét illetően.

“Oroszország természetesen egy ilyen (egységes, széleskörű, terrorellenes) szövetség létrehozását támogatja”- hangsúlyozta Peszkov.

“Sajnos, partnereink jelenleg nem készek ilyen egységes koalíció formájában együttműködni”- tette hozzá.”Ennek ellenére nyitva tartjuk a kapukat, megőrizzük készségünket és szándékunkat, hogy bármely olyan formában együttműködjünk, amilyenre a partnereink készek”- mondta Peszkov. Az orosz elnök szóvivője megismételte az az orosz álláspontot, hogy a Szíriában jelentős területet megszállva tartó Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet elleni szárazföldi műveletben a damaszkuszi kormányzat reguláris erőinek is részt kell venniük.

mti