Ukrán milicisták találták meg a tíz éve ellopott holland mesterműveket



Tíz évvel ezelőtt ellopott holland mesterművek kerültek elő Ukrajnában, ám fennáll a veszélye, hogy az alkotásokat a feketepiacon akarják értékesíteni, közölte a hollandiai múzeum, ahonnan annak idején ellopták a műveket.

A 17. századból való 24 festményt – köztük Jan Linsen, Jan van Goyen és Jacob Waben alkotásait – 2005 januárjában vitték el a hoorni Westfries Múzeumból. A tolvajok hetven ezüsttárgyat is zsebre tettek, mielőtt nyom nélkül kereket oldottak.

Öt hónappal ezelőtt egy ultranacionalista milícia két tagja jelent meg a kijevi holland nagykövetségen, azt állítva, hogy az összes festményt megtalálták. Az ezüsttárgyakról nem esett szó. A két férfi azt mondta, hogy a polgárháború sújtotta Kelet-Ukrajna egy villájában találtak rá a műalkotásokra és bizonyítékként mutattak egy képet, amelyen a festmények egyike látható egy ukrajnai lap friss számával együtt.

A múzeum szerint “a férfiak azt mondták, hogy vissza akarják adni a festményeket”, de nem akarják bevonni az ukrajnai hatóságokat. A holland kormány úgy döntött, hogy esélyt ad a hoorni múzeumnak a képek visszaszerzésére, és felfogadott egy történészt a tárgyalások segítésére.

Arthur Brand szerint azonban egyértelmű, hogy a milíciának teljesen irreális elképzelései vannak az érintett műtárgyak valós értékéről, ugyanis 50 millió eurót kértek értük. A szakértő elmondta nekik, hogy a hasonló festmények jelenlegi piaci árát tekintve a lopott gyűjtemény értéke 250 ezer és 1,3 millió euró (78-406 millió forint) között mozog, az egyes alkotások állapotától függően.

Tíz évvel ezelőtt ugyan még tízmillió euróra értékelték az ellopott festményeket, ám azok állapota mostanra sokat romolhatott. A milícia végül ötmillió euró “nyomravezetői díjat” követelt, ami a tárgyalássorozat beszüntetéséhez vezetett.

A múzeum most azért hozta nyilvánosságra a történteket, mert attól tart, hogy a festmények a feketepiacon köthetnek ki. Ad Geerdink múzeumigazgató szerint erősen valószínű, hogy a képeket immár másoknak is kínálják és könnyen lehet, hogy néhányat közülük már el is adtak.

mti