Ankara beintett Moszkvának, megszólalt Erdogan fia



Törökország lépéseket fontolgat és szükség esetén szankciókat is bevezet Moszkvával szemben – mondta Ahmet Davutoglu török kormányfő kedden, mindazonáltal megjegyezte, hogy Ankara nyitott marad a tárgyalásokra.

erdogan_fia

Davutoglu a török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tagjai előtt tartott beszédet a török parlamentben.
A két állam viszonya azt követően vált feszültté, hogy a szíriai-török határterületen a török légierő a múlt hónapban lelőtt egy Szu-24-es típusú orosz vadászbombázót. Moszkva gazdasági és diplomáciai szankciókkal reagált az esetre és azt állította, hogy a harci gépet azért lőtték le, mert így akarták biztosítani az Iszlám Állam illegális olajszállítmányainak a zavartalanságát.

Oroszország azzal vádolja Ankarát, hogy a török felső vezetés és személyesen Recep Tayyip Erdogan államfő, illetve családja is érintett a szíriai és az iraki olaj illegális kitermelésében és Törökországba szállításában.

A török államfő Olaszországban élő fia, Bilal kedden egy olasz napilapnak nyilatkozva élesen visszautasította a vádakat.

“Irodákat építünk Isztambulban … nem üzletelünk a Földközi-tenger térségében, Szíriában, vagy Irakban”

– mondta a Corriere della Serának Bilal Erdogan. Egyúttal a testvére, Burak érintettségét is cáfolta az olajcsempészetben.

Recep Tayyip Erdogan négy gyermekének egyikeként Bilalnak hajózási és tengeri szállítási érdekeltségei is vannak, illetve számos tartályhajóval is rendelkezik saját vállalatán, vagy más cégeknél partnerségi kapcsolatokon keresztül – írja a cikket ismertetve a Reuters hírügynökség. Bilal Erdogan az olasz lapnak ugyanakkor azt mondta, cégeik nem foglalkoznak közvetlenül vízi szállítással.

Bilal Erdogan szerint az Iszlám Állam olajszállítmányaiból éppen Bassár el-Aszad szír elnök húz hasznot.

MTI