Útlevélnyomtatója is van az Iszlám Államnak



Az Iszlám Állam (IS) terroristái valósnak látszó útlevelekkel léphettek az Egyesült Államokba, amelyeket az IS a saját gépeivel nyomtathatott – írja az ABC News, amelyet az Index idéz.

A 17 oldalas belbiztonsági jelentés szerint az IS-nek azóta lehet a valódira nagyon hasonlító útlevél előállítására alkalmas felszerelése, mióta múlt nyáron elfoglalták Dajr ez-Zaurt, Szíria hatodik legnagyobb városát, ahol a helyi okmányirodában dobozszámra álltak a kitöltésre váró üres útlevelek. De az IS központjának számító Rakkában is található okmányiroda, ahol szintén foglalhattak le útlevél nyomtatására alkalmas gépet.

A forrás szerint Szíriát mára ellepték a hamis iratok, méghozzá olyan mértékben, hogy a helyiek szinte már nem is tekintik illegálisnak a birtoklásukat.

Állítása szerint az országon belül 200-400 dollárért lehet hamis útlevélhez jutni, és hasonló áron kérhető bele visszadátumozott pecsét is. A jelentés egy példát is említ, eszerint Törökországban foglaltak le a hatóságok egy olyan útlevelet, amelyet a sorszáma alapján az IS által elfoglalt területen állítottak ki.