Tárgyalt a két Korea, az eredmény nulla



Eredmény nélkül értek véget szombaton a magas szintű tárgyalások Dél- és Észak-Korea képviselői között. A két ország képviselői a közösen üzemeltetett keszongi ipari parkban ültek tárgyalóasztalhoz, ám a helyszínen lévő újságírók arról számoltak be, hogy nem sikerült közös nyilatkozatot elfogadniuk.

korea

A megbeszélések célja Szöul és Phenjan viszonyának javítása, a két ország közötti feszültség csökkentése lett volna. Az egyeztetést miniszter-helyettesi szinten tartották. A két ország között csaknem két éve nem volt ilyen magas szintű megbeszélés. Arról sem sikerült megállapodni, hogy mikor folytatódjanak a tárgyalások.

Augusztusban a két ország viszonya ismét annyira megromlott, hogy határvillongások alakultak ki, és kis híján fegyveres konfliktus robbant ki.

Akkor állapodtak meg abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a feszültség enyhítése érdekében, valamint arról is, hogy ismét megszervezik az ország kettéosztása által szétszakított családok találkozóját a Kumgang-hegyi üdülőhelyen. Több száz dél-koreai – zömmel idős ember – utazhatott a háromnapos rendezvényre.

Dél-Korea reméli, hogy sikerül megállapodni a családegyesítő találkozók rendszeressé tételéről. Észak-Korea számára is fontos eredmény lenne ez, mert propagandacélokra használhatná a találkozókat, valamint a déli látogatók révén devizához jutna. A családi találkozókat Szöul állíttatta le 2008-ban, miután egy észak-koreai katona megölt egy dél-koreai látogatót, aki tiltott katonai területre tévedt.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság hivatalosan továbbra is hadban áll egymással, mivel az 1950 és 1953 között vívott koreai háborút lezáró tűzszünetet követően máig nem kötöttek békeszerződést.

mti