Legalább 40 rendőr halt meg egy buszbalesetben



A fővárostól, Buenos Airestől mintegy 1500 kilométerre fekvő Salta közelében három, rendőröket szállító busz próbált átkelni egy hídon, amikor az egyiknek a vezetője eddig ismeretlen okból elveszítette uralmát a jármű fölött. A busz felborult, és a húszméteres szakadékba zuhant.

A hatóságok tájékoztatása szerint mintegy hatvanan voltak a buszon; a túlélőket, sebesülteket egy közeli kórházban látják el. A közeli település polgármestere arról számolt be, hogy többen a roncsba szorultak, így a halálos áldozatok száma még emelkedhet.

A baleset helyi idő szerint hajnalban történt, Gustavo Solis pedig felhívta a figyelmet, hogy az út, amelyen a buszok haladtak, nagyon rossz állapotban van, és aki teheti, éjszaka el is kerüli.

mti