Brenzovics László is felszólalt a Fidesz XXVI. kongresszusán



Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint példátlanul sikeres a Fidesz és a KDNP szövetsége. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Fidesz XXVI.kongresszusán vasárnap a fővárosban kiemelte: ez a bajtársi szövetség nem csak érdek-, hanem értékközösség is, amelynek filozófiai alapja egy keresztény világnézeti párt és egy néppárti gyűjtőpárt szövetsége.

brenzovics

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: nagy dolgokat tettek, és ezért nagy erők mozdulnak meg ellenük. Hozzátette: otthoni ellenfeleiknek frusztráltságukban csak a gyűlölködés maradt, de nem lebecsülendő internacionalista segítségnyújtásra számíthatnak a brüsszeli bürokratáktól, akik számára elviselhetetlen, hogy a kis Magyarország meg tudja védeni határait, a nemzetállam életképes és természetes.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke beszédében a kárpátaljai magyarság üdvözletét tolmácsolta a kongresszus résztvevőinek. „Nemes gesztusnak tartom, hogy ezen a kongresszuson egy kicsi és jelenleg nagyon nehéz helyzetben lévő közösség számára adtak módot arra, hogy szólhasson önökhöz” – mondta. Háláját fejezte ki azért a segítségért, amit a kormány tesz értük.

Olyan intézkedéseket hoztak, amelyek nagymértékben hozzájárultak az összmagyarság fennmaradásához – hangsúlyozta. Itt említette a kettős állampolgárságot, a határon túli magyarokról szóló törvényt, és a különböző támogatási rendszereket. Reményt adnak nekünk arra, hogy fenn tudjunk maradni – jelentette ki. Utalva a legutóbbi választásokra, elmondta, a kárpátaljai magyarság olyan eredményeket ért el, amiket már nagyon régen nem: összefogás, közösségfejlesztés, remény jellemzi közösségüket.

mti