Csehország befogad 153 iraki keresztény menekül



A cseh kormány beleegyezett hétfőn abba, hogy az ország befogadjon 37 iraki keresztény menekült családot, összesen 153 embert.

Az egyházi intézmények égisze alatt lebonyolítandó áttelepítést a Generation 21 Alapítvány kezdeményezte és a tervek szerint nagyobb részben finanszírozza is. Ha az alapítvány nem tudná teljes egészében teljesíteni az ezzel járó feladatokat, a prágai kormány állja a költségeket.
A menekültek első csoportja, amelynek a tagjait már átvilágították a biztonsági szervek, január végén érkezhet a Cseh Köztársaságba.

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök elmondta, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet elől elmenekült iraki keresztényekről van szó, akik jelenleg részben az iraki Kurdisztán térségében, részben Libanonban tartózkodnak.

mti