Hatalmas kamionsor a határon



Két kilométeres sor torlódott fel az  Ungvár–Felsőnémeti határátkelőn. Akkora a sor, hogy a teherautók az út mindkét oldalon állnak.

kamionsor

A teherautók sofőrjeinek szavai szerint legalább egy napig sorban fognak állni. A teherkocsik nagy része ukrán rendszámú. Az üres kamionokat hamarabb átengedik a túloldalra, de az áruval megrakodott járművek vámügyi procedúrája hosszadalmas. Az utóbbi hónapokban gyakoriak az ehhez hasonló sorban állások és a sofőrök szavai szerint mindig a hétvége után legrosszabb a helyzet, hétfőn és kedden. „Tegnap este kilenctől nem haladt semmit a forgalom. Csak ma reggel volt egy kis haladás. Rengeteg jármű van. Legalább 20-30 perc kell egy teherautó dokumentumainak kezelésére” – nyilatkozta az egyik várakozó sofőr. „Alsóvereckéről megyünk Szlovákiába és már mi is egy napja állunk. Nem tudom, mikor fogunk átmenni. Egy fél nap alatt csak 300 métert haladtam” – nyilatkozta egy másik sofőr. A 21-es helyi tv-csatorna adatai információi szerint a sor a szlovák oldalon kialakult technikai probléma miatt torlódik.