Az egyházi karitatív és civil szervezetek biztosítják Kárpátalján a magyar családok segítését



Magyarország Kormányának fontos partnerei Kárpátalján az egyházi karitatív és civil szervezetek, mert ők biztosítják, hogy a segítség és támogatás eljusson a családokhoz – mondta Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

fulop_attila_nagy

A helyettes államtitkár a Főiskolán tartott előadásán kiemelte, a civilek fáradozása nélkülözhetetlen, mert azt az értékes munkát, melyet ezek a szervezetek a közösségért végzett munkában teljesítenek, azt helyettük senki sem fogja elvégezni.

Visszatekintve az ukrajnai önkormányzati választásokra, az összefogás és a közösség erejét, – hangsúlyozta Fülöp Attila. Utalt rá, hogy magyarság által a Kárpátaljai Helyhatósági Választásokon elért csaknem 10 százalékos eredményhez szükség volt a politikusok és a civilek munkájára, összefogására. Beszédében kitért arra, hogy a média sokszor elenyésző számú, jogvédelembe kapaszkodó civil szervezetektől hangos, míg az intézményfenntartó és közösségi életet alakító szervezetekről szó sem esik.

A helyettes államtitkár külön kiemelte a közösségi értékteremtés egyes területeit. Mint mondta, vannak közösségteremtő egyesületek és alapítványok, melyek a tenni akaró embereket egy közös cél érdekében egyesítik, ugyanakkor pótolhatatlan azoknak a munkája is, akik a hátrányos helyzetű vagy fogyatékossággal élő emberekkel foglalkoznak.

Az eseménynek helyszínt adó Kárpátaljai Magyar Főiskola alapítványát „intézményt működtető” civil szervezetként méltatta továbbá megemlékezett a főiskola napokban elhunyt rektoráról, Dr. Szikura Józsefről, akinek tudományos és intézményszervezői munkásságát emelte ki.

forrás: kormany.hu