Klicsko még mindig szédeleg a vereségtől



Volodimir Klicsko a LinkedIn nevű üzleti közösségi oldalon vallott arról, hogy mit érzett a Tyson Fury elleni vereség után, elárulta, hogy még most sem dolgozta fel teljesen a történteket. Azért akar visszavágót, hogy bizonyítson önmagának.

„Az elmúlt néhány évben nem ismertem a vereséget, hisz utoljára 2004-ben Lamon Brewster tudott legyőzni. Akkor elemeztem a hibákat, majd szorgalmasan dolgoztam azon, hogy fejlődjek, tökéletesítsem magam. Ennek a 11 évig tartó veretlenség lett a gyümölcse. Így érethető, hogy nagyon megviselt a két héttel ezelőtti Fury elleni vereség. Elkeseredett, csalódott voltam, éjjel-nappal gyötört vereség gondolata, teljesen azóta sem tettem túl magam ezen” – írta az ukrán bokszoló.

Klicsko bejegyzéséből kiderül, hogy azért döntött a visszavágó mellett, mert bizonyítani akar önmagának. Megmutatni, hogy van még benne annyi, amivel legyőzi az angolt. Szerinte az első küzdelemben nem tudta a maximumot hozni. A visszavágón ezen szeretne változtat.

„A csatát elvesztettem, de a háború ezzel még nem dőlt el. A vereség nem elfogadható eredmény, ismételgetem ezt magamnak és a csapatomnak. Nem nyalogatom tovább a sebeimet” – fogalmazott a fiatalabbik Klicsko fivér.