Obama elismeri, hogy korlátozottak a lehetőségei a terrortámadások megfékezésére



Az Iszlám Állam jelentős területeket vesztett az amerikaiak által vezetett akcióknak köszönhetően, de Washingtonnak amerikai földön korlátozottak a lehetőségei a terrortámadások megfékezésére – fejtette ki elnöksége utolsó előtti esztendejének évértékelő beszédében pénteken Barack Obama, aki Vlagyimir Putyin orosz elnököt is bírálta Moszkva szíriai szerepvállalásával kapcsolatban.

U.S. President Barack Obama (R) and Russia's President Vladimir Putin shake hands during arrivals for the G20 summit at the Konstantin Palace in St. Petersburg, September 5, 2013. REUTERS/Pablo Martinez Monsivais/Pool (RUSSIA - Tags: POLITICS BUSINESS)

Az amerikai elnök a Fehér Házban megtartott sajtókonferenciáján szólt ugyan belpolitikai kérdésekről is, de jobbára nemzetközi politikáról beszélt. Évértékelőjében a többi között azt ígérte, hogy legyőzik az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, s utalt arra, hogy az ellenük intézett légicsapásokkal a dzsihadista szervezet Irakban erőinek már mintegy negyven százalékát elveszítette, s egyre jobban teret veszít Szíriában is.
Obama kritizálta Vlagyimir Putyint is, és emlékeztetett: korábban már megmondta az orosz elnöknek, hogy az orosz katonai beavatkozás nem változtat majd a szíriai helyzeten, még a szír elnök és a szír ellenzéki csoportok közötti viszonyokon sem.

A Fehér Ház lakója ugyanakkor elismerte: kormányzata képtelen lesz elejét venni a jövőben fenyegető valamennyi terrorakciónak amerikai területen.

“Nagyon nehéz felderíteni a magányos farkasként tevékenykedőket vagy a férj és feleség közös merényletkísérletét”

– mondta az elnök, s egyúttal éberségre szólította honfitársait. Az elnök szólt a guantánamói fogolytáborról, s megismételte, hogy elnöksége utolsó évében megpróbálja végleg bezárni. Részletekbe azonban nem bocsátkozott.

A sajtókonferencia után az elnök szabadságra indul Hawaiira. Útközben azonban megáll San Bernardinóban, hogy találkozzék a december 2-i terrormerényletek áldozatainak hozzátartozóival.

mti