Elhagyják az iszlamisták Damaszkusz déli részét



Kétezer iszlamista fegyveres hagyja el Damaszkusz déli részét. A megállapodás értelmében a szabad elvonulásért cserébe le kell adniuk a nehézfegyvereiket.

iszlam_allam

Kétezer iszlamista fegyveres lázadó hagyja el a szíriai főváros, Damaszkusz egyik déli negyedét egy ENSZ-közvetítéssel kötött egyezség értelmében – jelentette pénteken a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez köthető al-Manar televíziós csatorna. A megállapodás szerint
a lázadóknak szabad elvonulást biztosít a szíriai vezetés, cserébe átadják nehézfegyverzetüket a szíriai hadseregnek, és feladják a Damaszkusz központjától mindössze négy kilométerre fekvő, stratégiailag fontos területet, amely eddig a kezükön volt.

A beszámolók szerint az elszállítandó fegyveresek között az Iszlám Állam és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnya, az an-Nuszra Front tagjai is vannak.

Az érintett városrészbe pénteken 18 autóbusz érkezett, hogy megkezdjék a kétezer harcos és másfél ezer családtagjuk evakuálását, és az Iszlám Állam és más felkelőcsoportok kezén lévő területekre szállítsák őket. Az nem derült ki a jelentésekből, hogy a buszokat a szíriai hadsereg vagy az ENSZ bocsátotta-e rendelkezésre.

mti