Mélyrepülésben az ukrán életszínvonal



2015-ben tovább csökkent az életszínvonalukat kedvezően megítélők aránya Ukrajnában – hozta nyilvánosságra felmérésének eredményét a Gallup Intézet.

nyugdijas

A megkérdezettek mindössze 17 százaléka ítéli meg egyértelműen pozitívan saját helyzetét, míg egy évvel korábban ez az arány 27 százalék volt.
A megkérdezetteknek életük különféle területeit kellett osztályozniuk egy nullától tíz pontig terjedő skálán. A válaszadók átlagosan négy pontra értékelték az életszínvonalukat.

2014-hez viszonyítva 2015-ben csökken az optimista szemléletűek száma, a megkérdezettek mindössze fele vélekedett úgy, hogy az elkövetkező öt évben pozitív változás követezhet be az életében.

A Gallup felmérése az életszínvonal csökkenés minden korcsoportot érint, iskolai végzettségtől és nemtől függetlenül. Ezzel szemben ez nem vonatkozik a leggazdagabb rétegre, a tehetősebbek egyre magabiztosabban tekintenek a jövőbe. 2014-ben 62 százalék, míg 2015-ben az ukránok 79 százaléka tartotta „szegénynek” az ország gazdasági helyzetét.
Territoriális bontásban a nyugat-ukrajnai lakosok az átlagnál elégedettebbek életükkel, a legrosszabb a helyzet az ország keleti és déli részében. Egyre kevesebb ukrán mondja magát a sikeresnek, a válaszadók 36 százaléka egyenesen szenvedésnek nevezte életét.

A július 7 és augusztus 14 között végzett felmérésben országszerte ezer 15 év fölötti ukrán állampolgárt kérdeztek meg, Donyeck, Luganszk megye és a Krími Autonóm Köztársaság kivételével.