A tárgyalóteremben vágta fel ereit a vádlott (videó)



Felvágta ereit az Ungvári Járási-Városi Bíróság tárgyalótermében egy többrendbeli lopással vádolt férfi. A történtekről videófelvtel is készült, a szemtanúk elmondása szerint az ülést vezető bíró ittas, az ügyész pedig rendkívül ideges és zavart volt.

Andrij Jankovszkij – a lopással vádolt férfi – ezt tiltakozása jeléül tette mellyel azt akarta kifejezni, hogy jogait bíróságon megsértik. A férfi már másfél éve próbálja a rácsok mögött bizonyítani, hogy ártatlan. Állítása szerint bizonyítékok híján ítélték el, úgy, hogy az elsőfokú eljárás során három szemtanú is azt állította nem ő követte el a bűncselekményeket. Ráadásul a férfit elfogását követően kihallgatása során megverték a rendőrök. A történtekről jegyzőkönyv és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat is készült.

Mindezek ellenére az ítélőszék öt és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a férfit, aki fellebbezett az ítélet ellen. A fellebbvitelin bíróság eltörölte az ítéletet, és elrendelte az ügy újratárgyalását.

Az ügyészség 2016. január 4-ig kapott haladékot, hogy új bizonyítékokkal álljon elő. De ez nem sikerült így a szerdai tárgyaláson az eljárás alá vont személyt szabadon kellett volna bocsátani, az ügyész ellen pedig eljárást kezdeményezni. Ezzel szemben a bíró meghosszabbította a gyanúsított előzetes letartóztatását. Jankovszkijnál ekkor szakadt el a cérna, a nála lévő borotvapengével felvágta az ereit. Az őt kísérő börtönőrök akadályozták meg, hogy még nagyobb kárt tegyen magában. A tárgyalót kiürítették és ahelyett, hogy megvárták volna a mentőket a vérző férfit a rabszállítóba tették és visszaszállították a börtönbe.

A szemtanúk beszámolója szerint az ülést vezető bíró ittas, az ügyész pedig rendkívül ideges és zavart volt. Az incidenst követően a bíró és az ügyész is elérhetetlen volt.

Az eset a 10. perctől történik meg…