Infláció: Ukrajna a legutolsó



Hiába próbálja fényezni magát minden lehetséges módon a kijevi kormány, a számok magukért beszélnek.

Az Ukrán Állami Statisztikai Hivatal közlése szerint 2015 folyamán 43,3 százalékot tett ki az infláció mértéke. Ez a mutató az elmúlt húsz év negatív rekordjának számít, magyarán, az elmúlt húsz év legrosszabb kormányzása és gazdaságpolitikája zajlik Ukrajnában. 2014-ben 24,9 százalékos volt az infláció, azaz az Euromajdan óta mintegy 70 százalékkal esett a hrivnya vásárlóértéke.

Ezek a hivatalos adatok, merthogy a gyakorlatban még ennél is lényegesen nagyobb a pénzromlás üteme.

Ukrajna ezzel a mutatóval magasan a legnagyobb inflációval rendelkező ország az egész Európában. A második Oroszország inflációs mutatója 15 százalék alatt van, a legtöbb európai országban pedig még a két százalékot sem éri el.