Drahobrati véres balhé: Moszkal is megszólalt



Megszólalt a drahobrati véres cselekmények kapcsán Kárpátalja megye kormányzója is.

moszkal

Hennagyij Moszkal a sajtónak eljuttatott közleményében erős kritikával illeti az erőszakos cselekményekért felelős Jobb Szektor tagjait, s az egész szervezetet álpatrióta, illegális képződménynek tartja. Leszögezi, amíg más vidékeken eltűrik az ámokfutásukat, itt Kárpátalján ezt nem fogják megtenni. Mind az öt rendbontó súlyos büntetésre számíthat.

Moszkal emlékeztet, a Jobb Szektor már másodszor árt Kárpátaljának, visszautalva a tavaly júliusi munkácsi vérontásra, amiben emberek haltak meg, sebesültek meg és lettek rokkantak. Ahogy az az akciójuk is, most ez is nagyon nagy kárt okoz a vidék megítélésében, elriasztja a belföldi és a külföldi turistákat. Hozzáfűzte, a drahobrati síüdülőben történtekről már a szlovák, a magyar és a román sajtó is beszámolt, alaposan rontva Kárpátalja és Ukrajna megítélését.

A megyevezető szerint semmivel sem indokolható, hogy a radikális szervezet emberei békés családokra csapnak le az éjszaka kellős közepén, fegyvert is alkalmazva. Megverik a kiszolgáló személyzetet. Moszkal feltárta azt is, hogy ezek az elkövetők korábban már másutt is okoztak bűncselekményeket, de valamiért a hatóságok rendre szemet hunytak efölött. Leszögezi: ez most nem fog sikerülni nekik! A kormányzó sajtóközleményében pontokba szedve felsorolta, a mostani rendbontók mikor és milyen vandál cselekedeteket követtek el. Van közte benzinkúti ámokfutás, éjszakai szórakozóhelyen való rendbontás és lövöldözés sérültekkel.

Moszkal azt sem érti, hogy a hatalom miért nem lép fel erőteljesen velük szemben, mármint az egész szervezettel, noha jól tudja mindenki, hogy Donyeck megyében hol van a kiképzőtáboruk. A kárpátaljai kormányzó szerint a kelet-ukrajnai fronton kell hősnek lenni, nem pedig békés turistákat ejteni rémületbe.