Debreceni báli adomány a salánki óvodának



A kárpátaljai Salánk község óvodáját támogatja idei báli adományával Debrecen – közölte a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz-KDNP) a szombati bál helyszínén, a Kölcsey központban tartott tájékoztatón emlékeztetett rá: tavaly döntöttek úgy, hogy felélesztik a régi helyi polgári hagyományt és ismét megrendezik Debrecen város bálját, amelyet jótékonysági akcióval is összekötnek.
A bál három szervezője – az önkormányzat, az egyetem és az iparkamara – tavaly a báli bevételből nyolcmillió forintot adományozott egy gyermekmentő alapítványnak, az idén pedig a salánki óvodát támogatják – tette hozzá.

Tavaly Debrecen költségvetéséből 21 millió forinttal támogatta az óvodát, a mostani forrás egy beruházás befejezéséhez járul hozzá, ezáltal az a 30 helyi gyerek is járhat óvodába, akiknek jelenleg nem jut hely az intézményben – ismertette a polgármester.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora elmondta: jelenleg 900 kárpátaljai diák tanul Debrecenben, egyharmaduk az egyetemen.
Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hozzátette: alakításakor a 166 éves debreceni iparkamarához tartozott az egész Kárpátalja, ami arra ösztönzi őket, hogy most is támogassák a térséget.

Viktor Aljokhin, a háromezer lelkes Salánk község polgármestere köszönetet mondott Debrecen polgármesterének és a kárpátaljai magyarok támogatását szorgalmazó Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy “újra életet kaphatott egy álom”, és megvalósulhat az óvodaépítés.
Az elmúlt évek ukrajnai történései miatt ugyanis 2014-ben úgy látszott, hogy soha nem fejezhetik be a beruházást, ami most a nagylelkű felajánlások eredményeként őszig befejeződhet – tette hozzá.

mti