Azonosították a jakartai merénylők többségét



Az indonéz hatóságok őrizetbe vettek pénteken három embert, akikről azt gyanítják, hogy kapcsolatban állnak az előző napi jakartai terrortámadással.

A rendőrség szóvivője közölte: az öt támadóból négyet sikerült már azonosítani, de a személyazonosságukat nem hozták nyilvánosságra. Anton Charliyan indonéz rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy két támadót már korábban is elítéltek terrorizmus miatt.

Az egyik támadó lakásán megtalálták a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet zászlaját. A dzsihádista szervezet már csütörtökön jelentkezett a támadás elkövetőjeként. Ez komoly fejtörést okozhat az indonéz hatóságoknak, akik eddig úgy tudták, hogy a szervezetnek vannak ugyan szimpatizánsai az országban, de ilyen támadás végrehajtására képes, aktív terrorista sejtről nem volt tudomásuk.

A pénteki őrizetbe vételekről annyit közöltek, hogy Jakarta Depok nevű külvárosában fogták el a három gyanúsítottat egy hajnali rajtaütésben. Csütörtökön öt támadó robbantott és nyitott tüzet az indonéz főváros központjában. Két emberrel, egy indonézzel és egy kanadaival végeztek. A terroristák mind meghaltak. Volt, aki magát robbantotta fel, volt, akit a rendőrök lőttek agyon. A rendőrséget a történtek miatt a legmagasabb készültségi fokozatba helyezték. A francia hírügynökség emellett arról számolt be, hogy Jakarta utcáin a katonaság is megjelent.

mti