Már ma feloldhatják az Irán elleni szankciókat



Az iráni külügyminiszter, Mohamed Dzsavád Zaríf arra számít, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombaton teszi közzé az iráni atomprogramról szóló végleges jelentését.

A jelentésben az ügynökség szerinte meg fogja erősíteni azt, hogy Irán teljesítette a nagyhatalmakkal tavaly nyáron kötött nukleáris megállapodást. Ezzel pedig feloldhatók lesznek az ország elleni nemzetközi szankciók.

A külügyminiszter nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy:

“Nagy nap ez a mai az iráni nép számára, mivel megszűnnek a nemzetközi szankciók.”

Diplomáciai források szerint a NAÜ jelentésnek már majdnem minden részlete ki van dolgozva, a végleges verzió pedig mára lesz kész. Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) tavaly július 14-én állapodtak meg. A megállapodás szerint Irán 300 kilogramm alá csökkenti alacsony dúsítású uránkészletét, urándúsító reaktorainak számát 19 ezerről 6100-ra mérsékeli. Emellett az ország köteles az araki nehézvizes reaktorát átalakítani úgy, hogy ott ne lehessen atomfegyverben felhasználható plutóniumot előállítani.

Behrúz Kamalvandi, az iráni atomenergia-hivatal szóvivője csütörtökön azt mondta, hogy eltávolították az araki atomerőmű reaktormagját. Irán korábban már csökkentette centrifugáinak számát és külföldre vitte alacsonyan dúsított uránkészletének nagy részét.

A szankciók eltörlésével feloldhatják a zárolás alól Irán külföldi vagyonát. Ennek értéke 100 milliárd dollárra, az iráni GDP-nek a negyedére tehető. A lépéssel Irán visszatérhet a nemzetközi áru-, nyersanyag- és pénzpiacra is, így a gazdaság is fejlődésnek indulhat – írja az MTI.

John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Bécsben egyeztet Mohamed Dzsavád Zaríffal és Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével.

mti