Albérletpiaci reform jöhet



Ukrajnában szabályozni kívánják a lakásbérleti piacot. Erről Hennagyij Zubko kormányfő-helyettes beszélt, aki egyben a regionális fejlesztési, az építkezési és a lakásgazdálkodási minisztérium vezetője is.

Szerinte totális káosz uralkodik a bérleti piacon, miközben ez másutt egy jövedelmező, jól szabályozott szegmense az ingatlanpiacnak.
A szakminiszter tájékoztatása alapján folyamatban van egy törvénytervezet kidolgozása, ami világos szabályokat teremt az albérletek tekintetében, a kormány ugyanis felkívánja számolni a mostani kaotikus állapotokat. Konkrétan ugyan ezt nem mondta a miniszter, de feltehetően arról is szó van, hogy

valamilyen jövedelmet is látni kíván az állam ebből, azaz új adónemre kell készülniük azoknak, akik ingatlant adnak bérbe.

Zubko beszélt arról is, hogy az állam ösztönözni kívánja a piac ezen szegmensét, hogy ingatlanok akár konkrétan is bérlési célból épülhessenek, nem pedig csak azonnali értékesítési célból.