Noszogatni kell Ukrajnát



Az Európai Unió kilenc tagállama egy gondolatébresztőnek szánt dokumentumban az EU kommunikációs erőfeszítéseinek megsokszorozását és láthatóságának növelését sürgeti Ukrajnában, amelynek vezetésénél egy európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes kinevezését szorgalmazza a reformok felgyorsítása érdekében.

A Dánia, Svédország, Lengyelország, Hollandia, Németország, Nagy-Britannia, Románia, Észtország és Litvánia által jegyzett anyag szerint az ukrajnai reformfolyamat mostanra kritikus időponthoz érkezett. A jogszabályi környezet megváltoztatásában és az új állami struktúrák kialakításában a levél írói szerint jelentős előrelépés történt. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy egyes területeken késlekedik a reformok végrehajtása, amit egyéni és csoportos érdekek és a képességek hiánya hátráltatnak. A kézzelfogható eredmények hiánya, illetve ennek érzete csalódottságot és frusztrációt okoz az ukránok körében. A papír szerzői különösen aggodalmat keltőnek nevezik azt, hogy a lakosságnak mindössze 5 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban.
Ezért úgy vélik, hogy az ukrán kormánynak és a parlamentnek sürgősen reagálnia kellene a közvélemény elvárásaira és meg kell kétszereznie erőfeszítéseit a reformok elfogadásában és végrehajtásában, különös tekintettel a korrupció ellenes küzdelemre. A reformok átlátható és hatékony koordinációja a kilenc uniós tagállam szerint indokolttá tenné egy, az európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes kinevezését az ukrán kormányon belül.
Az aláíró országok úgy vélik, hogy az EU-nak is fel kell pörgetnie és hatékonyabbá kell tennie az ukrán államnak nyújtott segítségét. „Segítségünknek hatékonynak, célzottnak, megfelelően összehangoltnak kell lennie, és Ukrajna szükségleteinek kell megfelelnie” – olvasható a dokumentumban.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy az ukrán közvélemény csak korlátozott mértékben van tudatában az Európai Unió erőfeszítéseinek és az EU-val ápolt szoros kapcsolatokkal együtt járó előnyöknek. Az EU láthatóságának javítása érdekében közös látogatásokat javasolnak az EU és a tagállamok képviselőinek részvételével Ukrajna különböző városaiban. „Az EU-nak fokoznia kell kommunikációs erőfeszítéseit és láthatóbbá kell válnia Ukrajnában” – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy legmagasabb szinten rendszeres látogatásokat kellene tenni Kijevben, a közeli politikai párbeszéd demonstrálása és a reformok népszerűsítése érdekében.
Azt is fontosnak nevezik, hogy az EU kulcsterületeken vegyen fontolóra néhány olyan kiemelt projekt megvalósítását, amelyek már rövid távon kézzelfogható eredményt mutatnak fel többek között a régiókban. „Határozott üzenetet kell küldenünk, hogy továbbra is az ukrán nép mellett állunk, és hogy azt várjuk az ukrán kormánytól, hogy kiküszöbölje a reformok útjában álló akadályokat” – húzzák alá Ukrajna barátai.
Forrás: MTI