Így tombol az évszázad hóvihara Amerikában



Sokan az évszázad amerikai hóviharáról beszélnek az Egyesült Államokban, a Jónás névre keresztelt viharban legalább nyolcan meghaltak, 50 millió embert szólítottak fel, hogy maradjanak otthonukban.

70 ezer ember áram nélkül van az Egyesült Államokban a hóvihar következtében; a keleti államokban bezártak az iskolák, az intézmények, és leállt a metró is.

Az emberek megrohanták a boltokat, hogy felkészüljenek a következő napokra.

Több mint egy tucat államban mintegy 50 millió embert szólítottak fel, hogy maradjanak otthonukban. Az amerikaiak az interneten túlélésre vonatkozó tanácsokat is kaptak a hatóságoktól, megírták nekik, hogy hogyan kell helyesen havat lapátolni, hogy ne fájduljon meg az emberek háta. A figyelmeztetést kiterjesztették Philadelphiára és New Yorkra is, de az információk szerint a déli államok sem ússzák meg.

A BBC nyolc halottról számolt be, és azt is közölték, hat államban szükségállapotot hirdettek, valamint több mint 7 ezer repülőjáratot töröltek.

Washington teljes közlekedési rendszerét leállították a hétvégére.

Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban marad – közölték az illetékesek.

m1 képek