Moszkal: megfélemlítették a rendőrséget



Sokkal komolyabb bűncselekményeket is köthetők a Jobb Szektor azon tagjaihoz, akik közvetlenül részt vettek a drahobrati incidensben, a hatóságok mégsem lépnek – fogalmazott hivatalos honlapján Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója

„Az Ivano-Frankivszk megyei ügyészség és nyomozóhatóság még január 12-én bejelentette, hogy a drahobrati incidens öt vádlottja január 9-én a megye Koszivszkii járásában randalírozott. A részeg társaság verekedésbe keveredett, amely következtében egy fegyver is elsült. Az incidenst követően többen is kórházba kerültek, a jobb szektorosok eltulajdonítottak egy autót és nyomorékká tettek egy sofőrt” – írta a kormányzó.

Moszkal nyilatkozata szerint miután az Ungvári Fellebbviteli Bíróság szabadlábra helyezte Okorokovot és Tiscsenkót, őket az Ivano-frankivszki bíróságra kellett volna szállítani, a Koszivszkij járásban elkövetett bűnök miatt. Ugyanezt kellett volna tenni az óvadék ellenében elengedett Vaszilinjukkal is, de a szomszédos megyéből senki sem jött a radikálisokért.

„Amikor betelefonáltam Ivano-Frankivszkba és megkérdeztem miért, azt válaszolták, hogy nem akarnak olyan tüntetéseket és rendbontást, ami a kárpátaljai ügyet kíséret. Vagyis a tüntetésektől tartva a rendőrség megtagadja kötelezettségeinek teljesítését és nem nyomoz a fegyverrel elkövetett bűntények ügyében. Mégis milyen rendvédelmi reformokról van szó és mit csináljanak az átlagpolgárok, ha rendőrök meg vannak félemlítve?” – írja Moszkal.

„A belügyminiszterhez fordultam, hogy kezdeményezzen szolgálati ellenőrzést az Ivano-frankivszki rendőrség tétlensége miatt és büntesse meg a vétkeseket” – zárta szavait a kormányzó.