A szlovének cáfolják, hogy iszlám kiképzőtábor működik a ljubljanai erdőségekben



A Ljubljana körüli erdőségekben az iszlamisták kiképzőtábort tartanak fenn – írta keddi számában a Die Presse című osztrák napilap saját kutatásaira, valamint az európai rendőri együttműködési szervezet (Europol) információira hivatkozva, a lap értesülését ugyanakkor a szlovén rendőrség rögtön cáfolta.

iszlam_allam1

Az újság utal azokra a titkosszolgálati jelentésekre, amelyek szerint az IÁ különleges alakulatokat hozott létre a nyugati államokban terrorcselekmények végrehajtásához. Az Europol szerint a szélsőségesek kiképzése nemcsak Szíriában, hanem szerte az Európai Unióban és a balkáni országokban is – kisebb táborokban – folyik.

A nyomok egyike a boszniai hegyekbe vezet – olvasható az osztrák napilapban, amely titkosszolgálati értesülések alapján tudni véli: már a korábbi években is a vahabiták (az iszlám szunnita ágának egy rendkívül konzervatív irányzata) által ellenőrzött Gornja Maoca nevű boszniai falu került a nemzetközi nyomozók figyelmének központjába.

A Die Presse által végzett kutatások szerint más nyomok Szlovénia irányába mutatnak. Az osztrák napilap úgy tudja, a nyitott schengeni határon számos, “harcra elszánt” férfi utazott “iszlámpolitikai előadásokra” és muszlim ünnepségekre Szlovéniába. Az autókonvojokban utazók célja egy távol eső épület volt a Ljubljana körüli erdőségekben – olvasható a lapban.

A feltételezett iszlamisták – mint írja az újság – ezen a területen tartották találkozóikat, ott radikalizálódtak, és lőfegyverekkel is gyakoroltak. A lap tudomása szerint voltak közöttük szalafisták (radikális iszlamisták) Németországból, Ausztriából, Luxemburgból és persze Szlovéniából is. Az épülethez vezető bekötőutat két őrszem ellenőrizte. A dzsihadisták kiképzőtábora mögött biztonsági források szerint egy ljubljanai szalafista egyesület állhat, amely már több szélsőségesnek is segített Irakba és Szíriába eljutnia.

A szlovén rendőrség a nap folyamán cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a kis EU-tagállam területén a dzsihadisták tanácskozásokra gyűlnek volna össze és kiképzőtáborokat tartanának fenn. Az osztrák hírügynökség kérdésére válaszolva a ljubljanai hatóságok elmondták: nincsenek értesüléseik arról, hogy Szlovénia területén, különösen pedig a főváros körüli erdőségekben radikális iszlamistákat képeznek ki.

mti