Kárpátaljai politikusoktól vettek el diplomata útleveleket



Az ukrán külügyminisztérium 230 diplomata útlevelet semmisített meg, amiket a korábbi években adott ki a tárca.

utlevel_diplomata

Az elmúlt években kiállított úti okmányok megsemmisítéséről tájékoztatták az állami határőrséget és az Interpol ukrajnai irodáját is. Az indoklásban az áll, hogy az ilyen útlevelek birtokosai nem jogosultak annak a használatára. Érdekesség, hogy a listán olyanok szerepelnek, akik kikerültek a mostani hatalom bizalmából. Tíznél is több kárpátaljai politikus nevével találkozni, akik ezentúl nem utazhatnak szolgálati útlevéllel.

Köztük van Viktor Baloga és öccse, Ivan Baloga, valamint Nesztor Sufrics. Mind a hárman a kijevi törvényhozás tagjai. Korábbi kárpátaljai parlamenti képviselőket is fel lehet fedezni a listán:

Vaszil Kovacs, Olekszandr Ledida. Ott találtuk még Alen Panov ismert ungvári diplomatát, Mikola Andruszt, a megyei tanács egykori elnökét, vagy mondjuk Igor Szviscso ismert Bereg-vidéki politikust és üzletembert.