Menekültek: Az Iszlám Állam tagjai köztünk élnek



Szíriából elmenekült keresztények szerint Frankfurtban lakik az Iszlám Állam egyik egykori tagja. A rendőrség vizsgálja az esetet, de nem tudtak vádat emelni a férfi ellen, mert Németországban nem követett el semmi törvénysértőt. Csak Berlinben 50 fölé tehető azoknak a száma, akik már ragadtak fegyvert az Iszlám Állam oldalán.

Peter Oliver, az RT munkatársa németországi látogatása során találkozott egy, a Saar-vidéken élő szír keresztény csoporttal, akik korábban az Iszlám Állam túszai voltak. Elmondásuk szerint egy dologért imádkoztak a fogvatartásuk alatt: hogy lelőjék őket, és ne lefejezzék. A közösség most Saarlouis városában él, tagjai pedig arra panaszkodnak, hogy a borzalmak egészen Németországig követték őket.

Kiderült ugyanis, hogy köztük él egy férfi, aki – állításuk szerint – Szíriában tagja volt az Iszlám Állam terrorcsoportnak.

Az egyik menekült az RT-nek elmondta: biztos abban, hogy a jelenleg Németországban elő férfi ugyanaz, mint akivel annak idején Szíriában találkozott. „Több alkalommal megállított a falunkhoz közeli ellenőrzőpontnál” – mondta az anonimitást kérő menekült, hozzátéve, hogy a Facebookon is ellenőrizték a férfit. Elmondása szerint amikor először látta Németországban az egykori Iszlám Állam tagot, pánikba esett.

„Nagyon megrémített, hogy ez a terrorista itt élhet egy olyan demokratikus országban, mint Németország” – panaszkodott. Elmondása szerint nem fér a fejébe, hogyan kaphattak menekültstátuszt olyanok, akik családokat tartottak fogva Szíriában.

atv.hu nyomán