Csempészcigivel bélelt luxusautót foglaltak le



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy 350 doboz adózatlan cigarettát foglaltak le, melyet egy luxusautóban rejtettek el Záhonynál. A cigarettát, és a rejtekéül szolgáló járművet lefoglalták, az ügyben költségvetési csalás elkövetése miatt indult büntetőeljárás.

cigi_lexus

Záhonynál jelentkezett belépésre egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi magyar rendszámú Lexus személyautójával, amelynek rajta kívül még egy utasa volt. Miután nem jelentett be elvámolnivaló árut, a pénzügyőrök a járművet teljesen átvizsgálták.

A személygépkocsi hátsó üléseit rögzítő csavarokon látszott, hogy azok korábban mozgatva voltak. A hátsó ülések elmozdítása után kiderült, hogy a mögötte lévő teret rejtekhelyként használták, és oda mintegy 350 doboz, különféle márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettát rejtettek el.

A gépjármű vezetője tudott az elrejtett cigarettáról, azonban azt nem ismerte el, hogy az övé lenne, illetve, hogy ő rejtette volna el az autóban.

A pénzügyőrök az előkerült cigarettát, valamint a szállítására használt luxusautót lefoglalták, és a jármű vezetőjének mintegy 550 ezer forint vámigazgatási bírságot szabtak ki. Egyidejűleg ellene költségvetési csalás elkövetése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.