Újra változik, mi kerül a Facebook hírfolyam tetejére



Mára teljesen megszokottá vált, hogy a Facebook hírfolyamért felelős csapata időről időre hozzányúl a közösségi oldal legfontosabb felülete mögötti algoritmushoz – pont úgy, ahogy a Google is rendszeresen módosítja saját, keresési találatokat rangsoroló rendszerét. Vagy azért, hogy a változó felhasználói szokásokra, igényekre reagáljon, vagy azért, hogy a hirdetéseket hatékonyabban (és/vagy számára jövedelmezőbben) pozicionálhassa.

face_mobil

A hírfolyam tartalma eddig is számos tényező alapján állt össze, de az automatikus rangsorolást a bejegyzés frissességén felül leginkább a kapcsolódó interakciók mennyisége határozta meg. Ez egyfajta hógolyó-hatást eredményezett, és az ismerősi kör által sokat megosztott, kedvelt, kommentelt bejegyzést tolta előtérbe, akkor is, ha a tartalom minősége, érdekessége alapvetően azt nem indokolná.

Ezen változtat most a Facebook azzal, hogy beemel egy új faktort is: azt, hogy a felhasználó vajon mennyire szeretné a hírfolyamában látni az adott bejegyezést. Hogy ez mennyire fogja megváltoztatni a hírfolyam összetételét, csak a következő hetekben derül ki. A fejlesztők szerint a módosítást egy fókuszcsoport és több tízezer felhasználó rendszeres véleményére alapozva végezték el, akiknek egy egytől ötig tartó skálán kell jelezniük, hogy egy-egy tartalmat mennyire akartak tényleg látni a hírfolyamukban.

A Facebook eme reprezentatívnak mondott minta visszajelzései alapján módosította a szortírozást – érdekes lesz látni, hogy az egyedi igényekhez vajon mennyire idomul az új algoritmus (például kiszűri-e a bugyuta, de vírusosan terjedő képmegosztós “játékokat”). A változást valószínűleg az üzleti oldalak tulajdonosai, üzemeltetői fogják megérezni, hiszen az ilyen beavatkozások mindig hatással vannak az elérési, generált aktivitási mutatókra is – hol negatívan, hol pozitívan.

A Facebook szerint ez most sem lesz másképp, és az új algoritmus bevezetésétől azt várja, hogy az üzleti tartalmak sem csupán a rövid távú hasznot hozó klikk- és megosztásvadászatra, hanem a tartalom minőségére is odafigyelnek majd. Ha a szűrő jól működik, akkor kénytelenek lesznek, így a változtatással a felhasználói és a hirdetői “szemét” aránya is csökkenhet a hírfolyamban.

forrás: hwsw.hu