OTP: Nagy a veszteség Oroszországban és Ukrajnában



Március 4-én ismerhetjük meg az OTP tavalyi negyedik negyedéves számait. A befektetők elsősorban az orosz és az ukrán operációra figyelnek majd, ahol 2015 első 9 hónapjában 17,9 illetve 27,1 milliárd forint veszteség keletkezett – olvashatjuk a portfolio.hu gyorsjelentésében.

A két problémás banknál folytatódhatott a portfóliótisztítás, a bank Oroszországban és Ukrajnában is hiteleket írhatott le illetve adhatott el, ezek az állományok egyébként a tavalyi első 9 hónapban Oroszországban 58, Ukrajnában pedig 8 milliárd forintot tettek ki.

Főként Ukrajnában jelentős, közel 20 milliárd forintnyi céltartalékolást hajthatott végre az OTP a tavalyi negyedik negyedévben, részben ennek tudható be, hogy az év egészében mindkét leánybank masszívan veszteséges volt, az orosz OTP közel 20, az ukrán pedig közel 40 milliárd forint veszteséget érhetett el tavaly.

Az anyabanki kitettség vélhetően mindkét banknál tovább csökkenhetett.