Szaúd-Arábia kész szárazföldi csapatokat küldeni Szíriába



Szaúd-Arábia kész szárazföldi csapatokat küldeni Szíriába az Iszlám Állam terroristái ellen harcolni, ha az Egyesült Államok vezette háborús koalíció ilyen döntést hoz – jelentette be csütörtökön egy szaúdi katonai szóvivő.

A királyság kész részt venni bármilyen szárazföldi hadműveletben, amelyet a koalíció adott esetben végrehajt Szíriában – mondta Ahmed Aszeri dandártábornok, a jemeni húszi felkelők ellen harcoló arab erők szóvivője az al-Arabíja televíziónak.

Az Iszlám Állam elleni koalíció jelenleg csak légi hadjáratot folytat Irakban és Szíriában. Szaúd-Arábia 2014-ben kapcsolódott be a szíriai misszióba, és eddig mintegy kétszáz bevetésre küldte el harci gépeit.
“Úgy véljük, hogy nem a légi hadműveletek jelentik az ideális megoldást, hanem

kombinálni kell szárazföldi műveletekkel. Eltökéltük, hogy harcolunk az Iszlám Állammal, és legyőzzük”

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője nem fűzött megjegyzést a bejelentéshez, mert még nem jutott el hozzájuk a szaúdi felajánlás.

mti