Elhunyt a szíriai elnök édesanyja



Elhunyt szombaton egy damaszkuszi kórházban Bassár el-Aszad szíriai elnök 86 éves anyja, Háfez Aszad néhai államfő özvegye – jelentették be az ország hivatalos médiumai.

assad

Anisza Mahluf már sok éve beteg volt, Németországban ápolták 2012-ig, amikor felkerült az Európai Unió feketelistájára, mert őt is az elnyomó szíriai rezsim tagjai közé sorolták. Mindaddig, amíg férje élt és vaskézzel irányította az országot, valamint a 2011-es felkeléssel kezdődő háború utóbbi éveiben nem szerepelt a politikai porondon, és a sajtó is ritkán említette.

Szakértők állítása szerint azonban a férje 2000. évi halála után fontos szerepet játszott a kulisszák mögötti politizálásban a megbetegedéséig.

Az alaviták tengerparti fellegvárában, Latakiában született 1930-ban, módos családban. Tanítónő lett, és 1957-ben ment hozzá Háfez Aszadhoz, aki szegény családból származott.

Öt gyermekük született: Bászel és Madzsed, akik már nem élnek, Bassár és Máher és egy lány, Busra.

mti