“Horvátország nem akar menekültelosztó központtá válni”



Horvátország nem akar menekültelosztó központtá válni, és ugyan egyetért a görög-török uniós külső határ ellenőrzésének fontosságával, de a macedón-görög határ védelmének megerősítését is fontosnak tartja – mondta a horvát külügyminiszter hétfőn Berlinben a német diplomácia vezetőjével folytatott megbeszélése után.

Miro Kovac berlini bemutatkozó látogatásán a vendéglátójával, Frank-Walter Steinmeierrel közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy hazája hozzá akar járulni a menekültválság közös európai megoldásához, és nagyon jónak nevezte az osztrák-szlovén-horvát-szerb-macedón együttműködést a menekülthullám kezelésében.

Hozzátette, hogy “természetesen” Görögországot is be kell vonni a közös munkába, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy már horvát rendőrök is dolgoznak Macedóniában.

Miro Kovac kiemelte, hogy

a hullám csillapításához nemcsak a balkáni migrációs útvonalon kell intézkedéseket tenni, hanem segítséget kell nyújtani a menekülteknek “helyben”, Szíria térségében.

Horvát kollégájával szemben Frank-Walter Steinmeier azt emelte ki, hogy nem lehet Görögország “kirekesztésével újradefiniálni az EU külső határait”.

mti