Afrikai sertéspestis miatt rendkívüli állapotot vezettek be a Krím-félszigeten



A Krími Köztársaság kormánya rendkívüli állapotot vezetett be afrikai sertéspestis miatt. Az erről szóló rendeletet a kormány hivatalos oldalán is megosztották.

diszno

„2016. február nyolctól rendkívüli állapotot vezetünk be az afrikai sertéspestis miatt, amit a Belogorszkij és a Razdolnenszkij járásban állapítottak meg”

– olvasható a köztársaság vezetője, Szergej Akszenov által aláírt rendeletben. Az első esetet január 27-én állapították meg a Krím-félsziget Razdolnenszkij járásában – írta a TASZSZ.

Az itteni gazdaságokban legalább 1100 sertést tartottak és egy hét alatt a fele elpusztult. Az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, de mezőgazdaság számára rendkívüli veszéllyel jár. Az egyetlen módja a betegség elleni harcnak, hogy a fertőzött állatokat megsemmisítik.

Az adott terület körül 20-25 kilométeres sugarú körben minden egyes sertést elpusztítanak, a gazdáknak pedig kárpótlást fizetnek. Egy kilogrammnyi húsért 99 rubelt és 20 kopeket kapnak a gazdák kárpótlásként. Akszenov nyilatkozata szerint legalább 60-80 millió rubelt kell erre a célra elkülöníteni.