Eddig 108 ezren kaptak harcokban részt vett igazolványt



A Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy anyagi segítséget nyújtanak azoknak a katonáknak, akik részt vettek a keleti harcokban. Jelenlegi már 108 ezer 465 katona kapott harcokban részt vett igazolványt.

Erről Viktoria Kusnir, a Védelmi Minisztérium sajtótitkára nyilatkozott.

„A Védelmi Minisztérium és az ukrán hadsereg bizottságai csak az elmúlt héten 411 katonának nyújtottak harcokban részt vett státuszt, akik részt vettek az ATO-hadműveletekben”

– mondta Kusnir megjegyezve, hogy folytatódik ezeknek a katonáknak az anyagi támogatása.

„Eddig az ország védelmezői közül legalább 23,5 ezren kaptak 106 millió hrivnyát meghaladó összeget” – mondta Kusnir.

51 katona nagyjából 780 ezer hrivnyát kapott azért, mert ellenséges katonai járműveket pusztítottak el, 1368 katona pedig négymillió 300 ezret, amiért harci küldetésekben vettek részt.

22 ezer katona nagyjából 101 millió hrivnyás támogatást kapott, amiért közvetlenül is részt vettek a harcokban. A közel jövőben 5 millió 700 ezer hrivnyát utalnak nagyjából másfél ezer katonának az ATO-s hadműveletekben való részvételért. Kusnir szerint a vezetőség különös figyelmet fordít a pénzjuttatások kifizetésének – közölte az unian.net.

Közben megelégelve az embertelen körülményeket az 53-as gépesített dandár közel félszáz katonája hétfő délután otthagyva a Sirokij Lan katonai gyakorlóteret gyalog elindult a 37 kilométerre lévő Mikolajivbe. A megyeszékhelyen a katonai ügyésznek és a parancsnokságnak a táborban uralkodó áldatlan állapotokról meséltek. Erről IDE kattintva olvashat.