Rajtolt a téli sorozat Bereg-vidéken



Bereg-vidéki Téli Kupa első játéknapján több meglepetés győzelem is született.

Bereg-vidéken két csoportban 12 gárdával rajtol a havas sorozat. A-csoport (helyszíne: Makkosjánosi): Nagydobrony, Makkosjánosi, Nagybégány, Bátyú, Csonkapapi, Zápszony. B-csoport (helyszín: Beregardó): Gáti Artosz, Badalói Főnix, Kígyós, Beregszászi Csillag, Nagyberegi Talizmán és Csetfalva. A csapatok körmérkőzéses rendszerben csapnak össze. A negyeddöntőbe a csoportok első négy helyezettje jut be. A négy közé jutásért március 6-án, a döntőbe kerülésért március 13-án játszanak, a finálé és a bronzmeccs március 20-án lesz.

Az A-csoportban a Nagydobrony–Zápszony találkozón az ungiak szereztek vezetést, ám a nagydobronyiak végül 3-1-re kikaptak Zépszonytól. Jóval szorosabb összecsapást hozott a Nagybégány–Bátyú mérkőzés, mely 2-0-ás nagybégányi győzelemmel ért véget. A csoport utolsó találkozóján a házigazda Makkosjánosi sima 4-1-es győzelmet aratott Csonkapapi felett.

A B-csoportban két meglepetés eredmény is született, Nagybereg csapata borította a papírformát a tavalyi bajnok Badalói Főnix 2-0-ás legyőzésével. Kígyós a Beregszászi Csillagtól rabolt pontot, a Gáti Artosz Csetfalvát győzte le.

A beregszászi járási Téli Kupa csoportkör első fordulójának eredményei:

A-csoport (Makkosjánosi):
Nagydobrony–Zápszony 1–3
Nagybégány–Bátyú 2–0
Makkosjánosi–Csonkapapi 4–1

B-csoport (Beregardó):
Gáti Artosz–Csetfalva 2–0
Badalói Főnix–Nagyberegi Talizmán 0–2
Beregszászi Csillag–Kígyós 0–0