Évekig így maradhat a donbászi konfliktus



Nem sok jóval kecsegtet a donbászi konfliktus további alakulását illetően egy a Kremlhez közel álló forrásokra építő moszkvai elemzés – melyről a korrespondent.net irt.

A moszkvai székhelyű Politikai Konjunktúrák Központja készített egy elemzést arról, hogy a közeljövőben mi várható Kelet-Ukrajnában. Meglehetősen megbízható lehet ez a jóslat, ugyanis a nevezett centrum igazgatója, Alekszej Csesznakov jó barátja Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik tanácsadójának.

A prognózis három forgatókönyvet vázol, és mindegyik mellé odatűz egy százalékarányos valószínűsíthetőséget. Eszerint az úgynevezett pesszimista forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek, erre 50 százalék esélyt adnak az elemzők. Ebben pedig az szerepel, hogy a donbászi konfliktus mostani állapotában marad, azaz egy befagyasztott válság alakulhat ki, és így maradhat az elkövetkező 3-5 évben biztosan.

Van egy katasztrofális verzió is, ami 15 százalék esélyt kapott az elemzőktől. Ez arról szól, hogy

újra kiéleződnek a harcok, és tényleges háborús cselekmények kezdődnek el újra.

Ugyanakkor ez azért nem valószínű, mert jelenleg sem Moszkva, sem Kijev nem képes jelentősen beavatkozni katonailag ebbe a válságba.
Van egy optimista forgatókönyv is, de erre csak 5 százalék az esély. Eszerint végleg megszűnik a szembenállás, és az ott megalakult népköztársaságok visszatérnek Kijev fennhatósága alá.

Az orosz elemzők megjegyzik, három ok is azt mondatja velük, hogy minden úgy marad kelet-Ukrajnában, ahogyan ma van. Ezt azzal indokolják, hogy Ukrajnában komoly kormányválság van, továbbá, hogy

Kijevben nincs kellő szándék az ígért decentralizáció végrehajtására, elhúzódni látszik az alkotmány reformja, ami kitérne a Donbász különleges önkormányzati jogköreire.

Továbbá az sem kedvez az ukrán–orosz szembenállásnak, hogy Angela Merkel német és Francois Hollande francia vezetők már a jövőre esedékes választásokkal vannak elfoglalva, és a migrációs válság miatt Ukrajna amúgy is a második helyre szorult, már ami az európai vezetők figyelmét illeti.