Porosenko üzent a kárörvendőknek



Petro Porosenko szerint korán örül az, aki azt hiszi, hogy az IMF leállítja ukrajnai hitelprogramjának folytatását.

Az ukrán államfő arról számolt be, hogy telefonbeszélgetést folytatott Christine Lagarde-val, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnök asszonyával, akivel az együttműködés folytatásának a lehetőségeit vizsgálták meg.

“Üzenem az ellenségeinknek, azoknak, akik azt hiszik, megszakad az együttműködésünk az IMF-el, hogy erre hiába várnak. Ellenkezőleg, arról tárgyaltunk, mit kell tennünk azért cserébe, hogy az IMF folytathassa országunk megsegítését”

– tolmácsolta az államfő szavait a sajtószolgálata.

Porosenko elismerte, a Nemzetközi Valutaalap joggal illette kritikával őket, mert nem úgy haladnak egyes törvények elfogadásával, amint az indokolt lenne, és vannak hiányosságok a szervezettel kötött együttműködési megállapodás végrehajtásával is. Viszont azt ígérte, ezeket sürgősen orvosolni fogják. Hozzátette, elsősorban a parlamentnek kell aktivizálnia magát, mert rosszul haladnak egyes jogszabályok elfogadásával, köztük a vízumliberalizációt célzó törvényekkel is. Emellett gond van bizonyos privatizációs tárgyú törvényekkel is, mint akárcsak a korrupcióellenes tevékenység is vontatottan halad, ami nem tetszik az ország nemzetközi partnereinek.

A történet előzménye, hogy az IMF vezére egy szűkszavú nyilatkozatban üzent Kijevnek, amiben burkoltan az is szerepelt, hogy a várt reformok lassúsága és a korrupció visszaszorítása érdekében végzett munka eredménytelensége miatt leállíthatják a súlyos gazdasági válságban tengődő Ukrajna további hitelezését.