Sürgős reformok kellenek Ukrajnában a következő IMF-hitelhez



Az ukrajnai reformok gyors végrehajtásának szükségességéről folytatott telefonbeszélgetést Petro Porosenko ukrán elnök és Joe Biden amerikai alelnök pénteken – közölte a washingtoni Fehér Ház.

Két napon belül másodszor beszéltek egymással, ezúttal arról, hogy Ukrajnának sürgősen reformintézkedéseket kell végrehajtania, hogy hozzájusson a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) márciusban kötött 17,5 milliárd dolláros (közel 5 ezer milliárd forintos) mentőcsomag újabb hitelrészletéhez.

Egyetértettek abban, hogy a gyors végrehajtáshoz fontos az ukrán politikai erők közti egység. A reformok teljesítését Kijev az IMF hitelprogramjának keretén belül vállalta. A szóban forgó intézkedések között a korrupció felszámolására hivatott lépések vannak – közölte a Fehér Ház.

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója szerdán arra figyelmeztetett, hogy a Nemzetközi Valutaalap leállíthatja Ukrajna pénzügyi támogatását, amennyiben Kijev nem hajtja végre az ígért reformokat. Közleményében úgy fogalmazott, hogy “aggódom, amiért lassú ütemben folyik a kormányzás minőségének javítása és a korrupció elleni harc”, s leszögezte, hogy ha Kijevnek nem sikerül ezeken a területeken érezhető javulást felmutatnia, megvonhatják tőle az IMF-támogatást.

Lagarde aggodalmának adott hangot, hogy Ukrajna visszatér az elmúlt években eleget látott sikertelen, eredmények nélküli gazdasági intézkedésekhez. Sürgette, hogy az ukrán vezetés határozott lépésekkel visszatérítse az országot a reformok útjára.

Az IMF tavaly márciusban négy évre szóló hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára 17,5 milliárd dollár értékben, amelynek első, csaknem 5 milliárd dolláros részletét Kijev már márciusban, az 1,7 milliárd dolláros második részletét pedig augusztusban kapta meg. Újabb hitelrészletet azóta nem folyósított az IMF, és számos szakértő szerint erre idén februárban sem kerül sor a reformok végrehajtásának elmaradása miatt.

Biden és Porosenko a kelet-ukrajnai konfliktus rendezését célzó minszki megállapodásokba foglaltak teljesítéséről is eszmét cserélt.

mti