Négy napon át ünnepelhetjük a nők napját



Az ukrán kormány lehetővé tette, hogy az országban négy napon keresztül lehessen ünnepelni a nemzetközi nők napját, ha már egyszer másnak úgysem lehet itt nagyon örülni.

Az idén március nyolcadika keddre esik, ezért a kabinet úgy határozott, hogy március 7-e, hétfő is kimenő lesz, helyette március 12-én kell majd munkába menni. Így aztán, miután a nők napja előtt ott van még szombat és vasárnap is, Ukrajnában március 5-8. között gyakorlatilag megáll az élet.

Az idén három hosszú hétvége is lesz Ukrajnában.