Ukránoknak adta a KMKSZ a magyar egészségügyisek pénzét



Magyarul nem tudó ukrán orvosoknak és ápolóknak is kifizették a KMKSZ-nél a csak magyar egészségügyi dolgozóknak járó anyagi támogatást – tudta meg a KárpátHír. Portálunknak egymástól függetlenül több kórházi dolgozó is megerősítette, hogy ukrán kollégáik is felmarkolták a jelentős összeget. Emiatt viszont gyorsan elfogyott a 100 millió forintos keret, s így a magyar ápolónők nagy többsége már pénz nélkül maradt.

orvos1

Magyarország tavaly ősszel döntött úgy, hogy a pedagógusok, papok és művészeti iskolák tanárai után a magyarul praktizáló doktoroknak és egészségügyi személyzetnek is biztosít bérkiegészítést. Orvosoknál ez évi 150 ezer forint (mai árfolyamon közel 15 ezer hrivnya), ápolóknál 100 ezer forint (kb. 10 ezer hrivnya) egyszeri támogatást jelent. A lebonyolítást – mint ahogyan minden más kárpátaljai program esetében – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Jótékonysági Alapítványára (KMKSZ JA) bízták.

A rendelkezésünkre álló információk alapján ezt nagyon rosszul tették, mert a kulturális szövetségnél nem voltak eléggé alaposak a magyar nyelvtudás ellenőrzésekor, ezért nagyon sok ukrán orvos is hozzájuthatott a magyar adófizetők pénzéhez, miközben a támogatás igazi célcsoportjának jelentős része hoppon maradt. Hogy ezt a KMKSZ szándékosan, mondjuk holdudvar építése céljából tette vagy csak egyszerűen dilettantizmusról, hanyagságról van szó, azt még nem tudni.

A rendelkezésünkre álló információk alapján mára megkapta a pénzét az összes orvos, beleértve az ukránokat is, aki pályázott, viszont az ápolók betűrendben csak a C-vezetéknévig lettek kifizetve. A többiekre nem maradt pénz a 100 millió forintos keretből. Hangsúlyozzuk, ebben az a felháborító, hogy ukrán orvosok is kaptak magyar állami támogatást, miközben az ápolónők nagy része nem. A KMKSZ Jótékonysági Alapítványánál arra kérték a pórul járt magyar egészségügyiseket, várjanak türelemmel, később ők is ki lesznek fizetve.

Kifejezetten nagy visszaélésekről tudunk a beregszászi megyei pszichiátrián. Ott nem elég, hogy magyarul egy kukkot sem tudók is pénzhez jutottak, de mindennek tetejébe vannak közöttük olyanok is, akik ukrán nacionalizmusukon túl magyarellenességükről ismertek. A pszichiátriai gondozó magyar munkatársainak körében joggal váltott ki felháborodást, hogy megkapta a pénzt például A. Tetyana, az intézmény főorvosa és szintén orvos férje. Nevük ugyan magyar gyökerekre utal, de ők nem ismerik a nyelvünket,

tehát jogtalanul fizették ki nekik a mintegy 30 ezer hrivnyás (!) támogatást.

Szintén utaltak U. Máriának, S. Natáliának vagy éppen C. Halina nővérnek, noha nyelvtudás hiányában nekik sem járt volna. Mondanunk sem kell, a felsorolás korántsem teljes.

Nemcsak Beregszászban történt törvénytelen kifizetés, hanem Csapon és több ungvári egészségügyi intézményben is. A lehetőségről az ukránok magyar kollégáikon keresztül szereztek tudomást, és sokan olyan gyorsan reagáltak az ajándékpénzre, hogy a magyar társaikat is beelőzték. Segítségükre lehetett, hogy a kórházakban felállított bizottságok, melyek fogadták a pályázati kérelmeket, lojálisak voltak ukrán kollégáikkal szemben, hiszen nem a saját pénzüket kellett osztani. Beregszászban például az a K. Vaszil is helyet kapott ebben a társaságban, aki a helyiek körében magyarellenes kifakadásairól ismert. Előfordult több pályázónál is, hogy üres formanyomtatványokkal érkeztek, mivel nyelvtudás híján nem tudták azt kitölteni, ezért a kórházi folyósokon kértek segítséget.

A kialakult helyzetben a KMKSZ alapítványánál érdemben nem tudnak mivel takarózni, hiszen a pályázati kiírásban világos a feltételrendszer:

„a pályázó rendelkezik a szakmai feladatainak ellátásához szükséges magyar nyelvtudással és azt alkalmazza a betegekkel való kommunikációban.”

Sok orvos magyarul is tudó asszisztensén keresztül pályázott. A portálunkat megkeresőknek főként az nem tetszik, hogy lelkes magyargyűlölők is kaphattak így támogatást.

Az emberben az a kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban, hogy van-e/lehet-e valamilyen konkrét célja a magyar kormánynak azzal, hogy mindenkinek odaadta ezt a pénzt (hisz nyilván a pozitívan elbírált ukrán pályázatok miatt fogyott el a támogatási keret), vagy ez “csak” a KMKSZ szerencsétlenkedése, holdudvar építgetése miatt történhetett. Ismerve a helyi viszonyokat, valószínűleg ez utóbbiról lehet szó. Kíváncsian várjuk, vajon lesznek-e személyi felelősei ennek a botrányos történetnek, amikor egy nemes és üdvözlendő anyaországi programot ennyire félrevisznek a magyar kormány itteni kizárólagos partnerei. És már nem először…

Az esettel kapcsolatban megkerestük a KMKSZ Jótékonysági Alapítványát is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Természetesen amint megérkezik, közölni fogjuk olvasóinkkal.

Nemes István


 

Új fejleménye a témának, hogy a Magyar Országgyűlésben is napirendre került a kárpátaljai egészségügyi dolgozók támogatása körüli machináció. Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke arra volt kíváncsi, mikor kapják meg beígért juttatásukat a visszaélések miatt hoppon maradt magyar ápolók.

A képviselő arra is kíváncsi volt, lesz-e felelőse a történteknek, és indítanak-e vizsgálatot a KMKSZ-nél?

Szávay István kérdéseire Potápi Árpád János válaszolt. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár döntően kitérő válaszokat adott, de végtére azt ő is elismerte, hogy igazak lehetnek a KárpátHír értesülései, hiszen így fogalmazott:

„Elképzelhető, hogy olyan emberek is részesültek ebben a támogatásban, akik nem kaphattak volna belőle”.

A videót IDE kattintva nézheti meg!