Zsold hiányában leszerelik az iraki félkatonai alakulatokat



Az iraki kormány leszereli a hadsereget támogató milicisták egy részét pénz hiányában, amit az olajárak csökkenése okoz – közölte csütörtökön az egyik fegyveres csoport szóvivője.

Karim an-Núri, a Mozgósított Népi Erők – a jobbára síita milíciák ernyőszervezete – szóvivője az amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy

a félkatonai alakulatok létszámát várhatóan 30 százalékkal csökkentik.

A kormány oldalán mintegy 130 ezer ilyen fegyveres harcol.
An-Núri szerint a leszerelés nem fogja befolyásolni az Iszlám Állam elleni harcot Irak északi és nyugati részében, ahol a dzsihadista terrorszervezet nagy területeket tart megszállva. Szerinte a létszámcsökkentés főként az adminisztratív és logisztikai részlegekre fog kiterjedni. Azt nem tudta megmondani, hogy hány fegyverest küldenek haza.

A síita milíciák 2014 közepén csatlakoztak az Iszlám Állam elleni harchoz, amikor az iraki hadsereget lerohanta a terrorista szervezet.

A szunnita törzsek fegyvereseinek egy része később lépett szolgálatba.

A hírügynökség szerint a félkatonai egységek fizetésének csökkentése valószínűleg nem fog harctéri vereségeket okozni. Az iraki költségvetés 95 százalékos mértékben függ az olajbevételektől, amelyek erőteljesen leapadtak az elmúlt évben. A gazdaságban megszorításokról döntöttek, és összevontak több minisztériumot, megszüntettek kormányzati pozíciókat.

mti