Egészségügyis pénz: a magyar kormány szerint „elképzelhető”, hogy ukránok is kaptak (videó)



A Magyar Országgyűlésben is téma volt a kárpátaljai egészségügyi dolgozók támogatása, amelyet a gyanú szerint jogosulatlanul több ukrán is megkapott. Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke arra volt kíváncsi, mikor kapják meg beígért juttatásukat a visszaélések miatt hoppon maradt magyar ápolók.

Amint arról portálunk múlt héten beszámolt, kárpátaljai magyar kórházi dolgozók elmondása szerint ukránok is részesültek abból a magyarországi állami támogatásból, amely elvileg csak azoknak járt volna, akik betegeikkel magyarul kommunikálnak. Az eset kapcsán megkerestük a pénz szétosztásáért felelős KMKSZ Jótékonysági Alapítványát, ahonnan azonban öt nap elteltével sem kaptunk visszajelzést.

A Magyar Országgyűlésben hétfőn Szávay István jobbikos képviselő a KárpátHír cikkére utalva rákérdezett az esetleges visszaélésre kiemelve, hogy a kedvezményezettek között magyarellenességükről közismert ukrán soviniszták is akadnak. Szávay négy kérdést fogalmazott meg az ügy kapcsán:

• Hogyan juthattak támogatáshoz magyarul nem beszélő egészségügyi dolgozók?
• Kit terhel felelősség az ügyben, illetve lesznek-e következményei a visszaéléseknek?
• Lesz-e vizsgálat a KMKSZ Jótékonysági Alapítványánál?
• Mikor és miből kapják meg járandóságukat a mostani bérkiegészítésről lecsúszott magyar ápolók és ápolónők?

A feltett kérdésekre Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes távollétében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár válaszolt, pontosabban tért ki a válaszok elől. Az államtitkár először felsorolta azokat a programokat, amelyekkel a magyar kormány eddig támogatta a kárpátaljai magyarságot, kitérve a tanárok, művészeti iskolákban dolgozók és óvodások segítésére.

A konkrét ügy kapcsán elmondta, bár több szűrőt beépítettek a pályázatba,

„elképzelhető, hogy olyan emberek is részesültek ebben a támogatásban, akik nem kaphattak volna belőle”.

Potápi szerint a beérkezett több mint 1600 pályázatból csak alig több mint százat kellett visszautasítani. Bár konkrét időpont nem hangzott el, Semjén helyettese megígérte, hogy azok is meg fogják kapni a bérkiegészítést, aki most jogosultként lecsúsztak róla.